Központi zár
A központi zár a kulcs egyik zárban történő elfordításakor az összes többi zárat nyítja vagy zárja. Ennek használatával elkerülhető az autó körüli állandó futkosás, amikor leellenőrizzük, hogy minden ajtó bezáródott-e, illetve az olyan tornamutatvány, mint például a vezetőülésből történő jobb hátsó ajtónyitás.
Természetesen lehetőség van a központi zár távirányítására is, ilyenkor egy apró távirányítóval nyithatjuk illetve zárhatjuk az autót. Ezt kombinálni lehet a riasztó távirányítójával is, ekkor a riasztó bekapcsolásakor az ajtó automatikusan bezárul, lekapcsolásakor pedig kinyílik.
Szinte az összes autótípusba tudunk beszerelni utólagosan központi zárat. Garnitúra létezik 2, 4 és 5 ajtós kivitelben is.
Szerelőműhelyünk felkészült kollégáinkal rövid határidővel vállalja a beszerelést. |